SAJÁTVILÁGOM

Az utóbbi pár hét vezető témája a szlovák-magyar viszony. Egyre inkább kilóg a lóláb, hogy mindkét oldalon vannak olyan elemek, akiknek érdeke ennek az állapotnak a fenntartása. Az egyik félnél ugye adott egy olyan párt, aminek létkérdése a rossz szlovák-magyar viszony, hogy a szlovákok féljenek a magyaroktól, merthogy semmi más üzenete nincs a választói felé, mint az, hogy mi vagyunk azok, akik megvédünk titeket a csúnya, irredenta magyaroktól, akik el akarják tőletek venni az országotokat, és titeket szolgaságba akarnak dönteni. Ők mindennél jobban félnek attól, hogy a szlovákok felismerik a magyarokban a partnert, akikkel együttműködve esetleg ők is többre vihetnék, mert ez a végüket jelentené. Az egyik félen tehát ez a helyzet, de azért a másik félnél se sokkal jobb a helyzet. Mert ott meg ugye adott pár szélsőséges, akik nem látnak ki a nemzeti mítosz mögül, és annyit ismétlik a hülyeségeiket, hogy félő, a végén maguk is elhiszik, és úgy maradnak. Szövetségeseik is vannak, mégpedig azok a bajkeverők, akik mindenben csak a balhét keresik. Hogy egészen konkrét legyek, azokra a futballhuligánokra gondolok, akik pár éve még utcai csatákat vívtak a rendőrökkel, egy-egy Fradi-Újpest után. Azóta viszont más, hazafiasabb /legalábbis ők így gondolják/ elfoglaltságot találtak maguknak. Elmenni a Dac-Slovan meccsre, összeveretni magukat, hogy így is besegítsenek a másik oldalon lévő barátaiknak. Ezen a szinten úgy látszik már tökéletes a szlovák-magyar együttműködés. A kettő között pedig ott állunk mi, szlovákiai magyarok, és mint az a kocsmai verekedésekben lenni szokott, mindig az kapja a legnagyob pofonokat, aki részt se vesz a verekedésbe. Ránk néznek ferde szemmel a szlovákok, hogy lám, már megint nem fértek a bőrötökbe, Mi pedig nem mondhatjuk, hogy gyerekek, nem mi voltunk, mert akkor meg a másik oldalról kapjuk meg, hogy hálátlanok vagyunk. Eljóttek, és lám, milyen jól megvédtek minket, a vérünk hullajtásával. Ha kérhetném, máskor ne gyertek minket megvédeni!