SAJÁTVILÁGOM

Three quarks for Muster Mark! Micsoda ötlet, hogy regényből vett szójáték után nevezzék el a fizika legnagyobb felfedezését, gondolta Sándor, és a fizikusok milyen játékos emberek –és műveltek, tette hozzá. Most kért bocsánatot minden reál-tudományokkal foglalkozó ismerősétől, akiket leszakbarbározott az ő bölcsész fensőbbségével, aki ugye minden újra nyitott, bezzeg a fizikus szakbarbárok bezárkóznak egy tudomány-területre, és onnan kezdve nem létezik más a számukra. Sándor Magyarországon a médiában dolgozott, és idővel eléggé jó névre tett szert a szakmában, mert mindig lelkiismeretesen igyekezett elvégezni a feladatát, mígnem egy napon üzent neki az egyik párt atyaisten, hogy ha sokat ugrál, elintézi, hogy még egy városi tévénél se kerülhessen állásba. Ekkor lett elege mindenből, hogy tehetségtelen senkik mondják meg neki, hogy mit csináljon, csak azért, mert a hátuk mögött ott állt a nagybácsi, akinél a pénzes láda kulcsa volt. Fél analfabéta idiótákat volt kénytelen gyakornokként alkalmazni, akiknek még az is problémát jelentett, hogy a nevüket helyesen leírják. Hat nyelvvizsgájával nem okozhat gondot, hogy a világon bárhol megállja a helyét, gondolta, és onnan kezdve szabadúszó lett, aki főleg külföldi médiumoknak dolgozott. Hogy még távolabb kerüljön a fertőző közegtől, Magyarországról is elköltözött. … Az utcára kilépve, megborzongott – öltözhettem volna melegebben is, gondolta. De aztán erről is megfeledkezett, annyira izgatták őt az elkövetkező órák eseményei. Bizony, 2008 szeptember 10 nagy nap a tudomány történetében, ma indul be a nagy hadronütköztető. Ma dől el, hogy eltűnünk egy feketelyukban, vagy pedig megvárunk egy jó kis kozmikus katasztrófát, gondolta Sándor. Up, down, strange, charm, bottom, top memorizálta a kvarkok neveit, mint mikor az angolt tanulta. Máig emlékszik, amit az angoltanárnője mondott neki, hogy ha egy idegen nyelvet akar megtanulni, nem úszhatja meg a biflázást. Tegnap az estét egy tudományos újságíró barátjával töltötte, aki megpróbálta bevezetni őt a fizika rejtelmeibe, de mikor ő a negyedik óra végén is reménytelenül hülyének érezte magát, sóhajtva feladta a hiábavaló küzdelmet, és azt ajánlotta, hogy legalább az alapfogalmakat írja le. - Az ott lévő újságírók nyolcvan százaléka így is kevesebbet fog tudni nálad. … Miután találkozott a stáb többi tagjával, elindultak a CERN-be, ahol már a parkolóban alig találtak helyet a saját autójuknak a sok parabola-antennával felszerelt autó közt. Egy biztonsági ember próbált meg kétségbeesetten rendet tenni az egyre elhatalmasodó káoszban. Szerencsére a barátjától tegnap megkapta egy fizikus névjegyét, aki itt a CERN-ben dolgozik, így nem kellett interjúalanyra vadásznia, ami ebben a felfordulásban amúgy is reménytelen lett volna. Így aztán a recepción egyből bemondta a fizikus nevét, hogy őt keresi, mire a recepciós lány egy fiatal férfira mutatott az előcsarnokban, akinek az orra alá épp egy mikrofont tartottak. - Mr Marx most interjút ad. A többiek kényelembe helyezkedtek, ahol tudtak, ő pedig lesben állt, hogy nyomban lecsaphasson, ahogy a másik befejezi az interjút. Alaposan megvárakoztatták, mert az emberét kézről kézre adták a stábok: alig fejezte be az egyik interjút, máris egy másik mikrofont toltak az orra alá, és ő elmondhatta ugyanazt a mondókát megint. Mire befejezte az interjú sorozatot, látszott rajta, hogy legalább egy évre elege van az újságírókból. Mégis egy tűrhetően nyájas álarcot öltött fel, amikor Sándor odalépett hozzá, és elmondta, hogy egy barátja tanácsára fordult hozzá. - Remélem, nem kell kétszázhuszonharmadszor is a sablonszöveget is elmondanom? – kérdezte, és közben mulatságosan aggodalmas arcot vágott. - Én magára bízom, hogy miről akar beszélni, - mondta Sándor hirtelen ötlettel. - Akkor jó, először is megmutatom az alagutat, ahol az események történni fognak. - Ha jól értettem, két sugárnyaláb indul el egymás felé, és ezek fognak ütközni. - Nagyon leegyszerűsítve, ez fog történni. Persze, előtte ezeket a részecskéket is „megtisztítjuk”, hogy csak a protonok ütközzenek. - És mit remélnek a kísérletektől? - A régi görögök még azt hitték, hogy az atom a legparányibb részecske, és évezredekig ezt is hittük, csak az utóbbi száz évben jutottunk el odáig, hogy már az atomot is részeire tudjuk bontani, sőt, már azt is tudjuk, hogy a protonoknak is vannak alkotó részecskéi, a kvarkok. - Up, down, strange, charm, bottom, top. - Igen, - mondta dr Marx, és halvány mosoly suhant át az arcán – ez a hat kvark, amelyek közül három épít fel egy protont. De hogy mégse legyen ilyen egyszerű, ott van még a Higgs-bozon. Nyilván maga is ismeri Einstein relativitás elméletét. Nos, esetünkben a Higgs-bozon adja a kvark tömegét, amely nélkül a kvarkok ma is szabadon száguldoznának, a világegyetem nem jött volna létre, és mi sem beszélgetnénk most. Éppen ezért a Higgs-bozont gyakran nevezik „isteni-részecskének” is. - Isteni részecskének? – vágott közbe Sándor csodálkozva – Ezek szerint maga hívő? - Tudja, a hit a tudomány szerves része. Ha nem is úgy, ahogy azt a vallásos ember gondolja. Mi nem valakiben, hanem valamiben hiszünk. Ha nem hinnénk benne, hogy a világegyetem titka megismerhető, ezt a részecskegyorsítót se építettük volna meg dollár milliárdokért, sok ezer ember fáradságos munkájával, és joggal érhetne minket az a vád, hogy csak játszadozunk az adófizetők pénzén. Ugyanis, a végső cél, hogy a nagy hadron ütköztető segítségével mesterségesen előállítsuk az ősrobbanás utáni milliomod másodpercet, és a kvarkokat kiszabadítsuk proton börtönükből. … A nap végeztével Sándor elégedetten dőlt hátra az autó ülésén. Érdekes anyag gyűlt össze. Fején a fülhallgatóval újra és újra lejátszotta dr Marx előadását…