SAJÁTVILÁGOM

Tegnapelőtt fogorvosnál voltam. Nos, ez nem volna nagy szám egy átlagos egészségű embernél, de egy mozgássérültnél, aki ráadásul egy piciny faluban él, hát rögtön érdekesebb a történet. Kezdődött az egész azzal, hogy tíz évvel ezelőtt, amikor a fogaim elkezdtek vészesen romlani, kerestünk egy fogorvost, aki elérhető távolságra van tőlünk, és a rendelőbe tolókocsival is be lehet jutni, vagy legalábbis nem kell túl nagy akadályokat leküzdenünk. Végül, a szomszéd faluban, Ipolyszakálloson találtuk meg ezt a rendelőt, ahova rámpán lehetett feljutni, ahol a "fognyűvő" doki a héten két napot rendelt. A hét többi napján Ipolyságon, egy iskolában dolgozott, ami történetünk további részére nézve bír jelentőséggel. Négy évig jártunk Szakállosra a fogorvoshoz, de aztán "kitúrt" minket egy patika, ami elfoglalta azt a helyiséget, amin keresztül a rendelőbe jutottam, és hát anyuék is egyre nehezebben cipelték fel a kocsit a lépcsőkön. Ekkor hallottuk, hogy abba az iskolába, ahol a doki Ságon rendel, jár egy kocsis fiú, és így ott is van rámpa. Innen kezdve járunk tehát Ságra a fogorvoshoz. Csakhogy a kocsis srác az idén kimaradt, a rámpát leszerelték, és ezzel csak ott és akkor szembesültünk. Szerencsére, oldalról, a konyhán keresztül be tudtunk jutni az épületbe. Hát ennyi volna az én mondókám. Tudom, nem nagy sztori, de hidd el, hogy a mi életünket pont az ilyen apró "sztorik" keserítik meg, amit te talán észre se veszel.